Fe-Mini-Gabonakutató Kft.

Fe-Mini

A gluténérzékenyek által már jól ismert márka az elsők között volt Magyarországon, amit fogyaszthatott tej- tojásérzékeny valamint lisztérzékeny beteg is.

A nagy múltú Gabonakutató Zrt története jóval korábbra nyúlik vissza, mint azt sokan gondolnánk. Az alapítás ötlete 1904-ben született meg, az intézmény alapkövét pedig 10 évvel később rakták le. A kutatást újabb 10 évvel később 1924. október 26.-án kezdték meg. A megnyitás után számos átszerveződés, történt, de változott a megnevezése is ahogy a tevékenység sem volt állandó.

A nyitást követően 1949-ig a fő profil mezőgazdasági tevékenységből állt és az intézmény a Magyar Királyi Alföldi Mezőgazdasági Intézetet név alatt működött. Ezt követően Szegedi, majd Délalföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetnek nevezték, és gyakorlatiasabban működött, ami a növénynemesítésben nyilvánult meg. Ez az időszak 1970-ig tartott, amikor

Gabonatermesztési Kutatóintézetnek keresztelték, a mostani tevékenységüket ekkor kezdték el, ami főleg gabonafélék nemesítéséből áll. Nem sokkal később (1978) létrehozták a GABONAMAG Alapanyag-szaporító Társaságot. A megvásárolt vagyoni betétekből 1990-ben a Nádudvari Vörös csillag Mgtsz és a GKI 1990-ben létrehozta a Gabonamag Vetőmag-előállító Kft.-t. Ez azt a célt szolgálta, hogy intézet tudományos eredményeinek gyakorlati hasznosulását a vetőmag előállításon keresztül mozdítsa elő. 1997-ben ismét új nevet kapott az intézmény: Gabonatermesztési Kutató Közhasznú Társaság. A ma is használt nevet 2009-ben kapta: Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft.

f3aa9ba30de923236014f6842dac3bd101a75d54
A Gabonakutató Zrt. szegedi központja

Az intézmény számos díjat tudhat magáénak pl. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás Agrárfejlesztési Díját, amit 2011-ben nyert el.

Az intézmény termékeivel a glutén-, tej-, tojásérzékenyek már biztos megismerkedtek, de speciális lisztkeverékei és tésztái fogyaszthatók fehérjeszegény, fenilalaninszegény, koleszterinmentes diétát tartók számára is. Fehérjeszegény termékeivel a II. Innovációs Nagydíj pályázaton a „Fehérjeszegény gyógy élelmiszerek kifejlesztése, kísérleti - referenciaszintű hasznosítása" c. pályázat 1993-ban sikeresen megvalósult, jelentős innovációként az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének különdíjában részesült. A fent említett termékeket a Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft "leányvállalata" forgalmazza, élen Dr. Ács Péternével, aki sütő- és malomszakos élelmiszeripari üzemmérnök-technológus, okleveles élelmiszeripari mérnök és Varga Lászlóval, aki Élelmiszeripari üzemmérnök, tíz éve vállalkozó, a Magyar Pékszövetség Csongrád-Békés megyei Területi Szövetségének elnöke


Áruházunkról

Élelmiszerallergia szaküzletünk a lisztérzékeny emberek számára biztosít gluténmentes élelmiszereket alapanyagok és késztermékek formájában. Vásárlóink személyesen és webáruházunkban is megvásárolhatják termékeinket. Küldetésünk, hogy információval, tanácsokkal, receptekkel és kiváló minőségű, kedvező árú termékekkel lássuk el vásárlóinkat!

Kapcsolat

+36 23 / 441 465
Budaörs, Szabadság út 14-2.
glutenmentesbolt@gmail.com
Nyitvatartás:
hétfő-péntek: 9:30-18:00
szombat: 9:00-13:00
vasárnap: zárva

Twitter

Facebook